Mint azt talán sokan tudjátok, a hétvégén egy újabb nemzetközi Call of Duty 4 LAN kerül megrendezésre, mégpedig a déli szomszédainknál Horvátországban. A zágrábi versenyre a nagy nyeremény ellenére csak nyolc befizetés érkezett, ám ennek ellenére nagyon erős mezőny jött össze, mivel a nyolc csapatból akár öt is esélyes lehet a végső győzelemre, akiket most külön-külön is bemutatunk.
Anexis eSports |
A Gamersject Bunny Challenge körképünk (szerencsére), mint már jó ideje minden ilyesfajta írásunk, ezúttal is a magyar Anexis eSports-al kezdődik. Az év eleji gondokat, beleértve a BenQ Grunex LAN-on való korai búcsút és a motivációs problémákat is sikerült félre tenniük.
Ezt mi sem jelez jobban, mint hogy az utóbbi két hónapban ismételten elkezdtek jönni a győzelmek, velük pedig a kupasikerek sem maradhattak el (dobogó, döntők). Az újabb arany- és ezüstérmek ellenére, azonban a hétvége nem lesz sétagalopp a csapatnak, mivel az utóbbi év legerősebb mezőnye lesz jelen Zágrábban. Ettől függetlenül remélhetőleg vasárnap ismét a legfényesebb érem kerül majd a srácok nyakába.
Line-up:
 Árvai " Boco" Attila
 Beder " FUTUREEE" Csongor
 Ádámszky " kZstaR" Tamás
 Fézler " Stormy" Dávid
 Kosztyu " z1koX" Roland
Idei eredmények:
 ClanBase EuroCup XXIV
 ESL Major Series IX
9-14. BenQ Grunex LAN
 Anexis Price Cup
 ESH The Seasonic Challenge
 Fnatic RaidCall Cup
15. CyberGamer Invite League S2
 ICL 12
3-4. Excello InWin Challenge
|
Phantasmagoria |
A magyarok és egyben mindenki más egyik legnagyobb ellenfele a Phantasmagoria lehet, akik számára ugyan kissé nehézkesen kezdődött az év, de úgy látszik ők is kilábaltak a kezdeti problémákból, melyeket elsősorban a folyamatos felállás változás jelentett.
A 2011-es év egyik legtöbbet fejlődött csapata alaposan átalakulva ugyan, de ezzel együtt meg is erősödve vág neki első 2012-es offline versenyének, ahol egyből a legjobbak között kell számolni velük. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint az utolsó három online versenyükön elért második és első helyezések. Mindent figyelembe véve a dobogón bérelt helyük lehet, egyedül az érem színe a kérdéses.
Line-up:
 Daniel " VAE" Ball
 Norman " zABZRWx" Dornier
 Chris " nreo" Mead
 Johan " LINQAN" Lindqvist
 Declan " germaine" Elcocks
Idei eredmények:
5-8. ClanBase EuroCup XXIV
5-8. ESL Major Series IX
3-4. Excello ZOWIE Challenge
 ESH Sapphire Challenge
 CyberGamer Invite League S2
 CyberGamer Super Cup
|
eSuba |
A következő akár a végső győzelemre is esélyes csapat az eSuba. A teljesen cseh felállás lassan, de biztosan beérni látszik, mivel egyre másra halmozzák a jobbnál jobb eredményeket, igaz ezeken lehetne még javítani.
Az utóbbi időkben rendre megtalálhatjuk a patinás cseh szervezet nevét a legjobb négyben, ha kupák végeredményéről van szó, ám az igazi nagy áttörés, vagyis a győzelem még ugyan várat magára, de ami késik nem múlik. Velük is egyértelműen a legjobbak között kel számolni és ki tudja talán pont az előttünk álló hétvégén jön ki nekik a lépés, ami az elsőséghez szükséges.
Line-up:
 Michal " MISAK" Valušek
 Lukáš " trume" Lát
 Daniel " finte" Vavrouch
 Michal " trunk" Broušek
 František " SexAxZ" Henyš
Idei eredmények:
5-8. ClanBase EuroCup XXIV
4. BENQ Grunex LAN
 Phantasmagoria Cup
3-4. Dignitas Alienware Cup #18
3-4. Excello ZOWIE Challenge #2
 HAL3000 Grunex LAN
 Anexis Price Cup
5-8. Fnatic RaidCall Cup
 CyberGamer Invite League S2
3-4. CyberGamer Super Cup
|
Pro Multigaming Players |
Körképünk negyedik helyén egy olasz gárda szerepel, mégpedig a Pro Multigaming Players. Ez igazi ritkaságszámba megy, mivel az utóbbi bő egy évben csupán egyszer láthattunk itáliai csapatot nagyobb nemzetközi megmérettetésen. Akkor a Team Redbyte negyedik helyet ért el az augusztusi Adroits CoD Masters-en.
Visszatérve a PMP-hez, az utóbbi időben két ember cserét is eszközöltek az aktivitás fenntartása érdekében, ami talán nem a legjobban sikerültek, mivel az olasz közösség lehetőségei is igencsak végesek. Ennek ellenére Európa legjobb csapatai közé tartoznak, ám a dobogóra nem tudtak állni eddig, ami vélhetően a hétvégén sem lesz másképp.
Line-up:
 Mirco " magic" Graziani
 Umberto " umberto" Minniti
 Giacomo " lehooo" Zanotto
 Massimo " mudaj" Angrisano
 Claudio " solu" Giovannello
Idei eredmények:
 Excello ZOWIE Challenge
5-8. ESH The Seasonic Challenge
8. CyberGamer Invite League S2
5-8. Excello ZOWIE Challenge #3
|
Fnatic |
Az Fnatic név szinte minden tekintetben az etalont képviseli, akár marketing, akár játékosok terén. Nincs ez másképp a Call of Duty 4 csapatuk esetében sem, akiket már több mint egy éve pont Horvátországban láthattunk utoljára versenyezni. Az ezt követő hónapok alatt viszont szinte egy mérkőzést sem játszottak különböző okok miatt.
Ezen viszont sikerült változtatniuk, többek között köszönhetően pár ember cserének, aminek során még a veterán Marcus "odyx" Nilsson is visszatért. Az Fnatic felkészülése mondhatni titokban zajlott, mivel egyetlen online megmérettetésen sem láthattunk őket szerepelni, így ők számítanak a sötét lónak. A játékosok tudásához kétség sem férhet és mivel az Fnatic név kötelez vélhetően jó teljesítménnyel fognak előrukkolni, de hogy ez mire lesz elég az megjósolhatatlan.
Line-up:
 Conney " kyoChi" Sjöberg
 Johan " miRACLE" Gärtner
 Stevy " Stevy" Verheyen
 Chris " Lighters" Lightburn
 Marcus " odyx" Nilsson
Idei eredmények:
-
|
És a többiek:
Gamersject |
A horvátok legjobb csapata a Gamersject eléggé a háttérbe szorult Európa legjobbjai mögött, ám egy kisebb szünetet követően tértek vissza, amit követően pár kimagasló eredményt azért sikerült begyűjteniük. Ezek az Excello szervezésében zajlott ZOWIE Challenge második és harmadik kiadása.
Mindent egybevéve ha minden a papírforma szerint alakul, akkor vélhetően csak a mezőny második felében fognak végezni CoD4 PRO kategóriában.
 Anteo " king" Ivankov
 Tomislav " yonno" Vrbancic
 Valentino " eksor" Beganovic
 Bojan " bokkkie" Jovanovic
 Matej " Coltie" Gorup
Idei eredmények:
 Excello ZOWIE Challenge #2
5-8. Excello ZOWIE Challenge #3
|
cHaos eSports |
A cHaos eSports, korábbi nevén Project Gamersject, egy félig mix-nek tekinthető német felállás, akik saját pénzen járnak a nagy külföldi versenyekre, többnyire kevesebb sikerrel. A BenQ Grunex LAN-t követően több embert is cseréltek, mix lévén, ám túlságosan sok felkészülésre utaló jelent sem láthattunk, mivel távol maradtak mindenféle online kupától.
Ezeket figyelembe véve ezúttal sem okozhatnak nagy meglepetéseket, mi több a kevés indulónak köszönhetően valószínűleg csak a második számú olasz csapatot előzhetik majd csak meg.
 David " rYDA" Reiter
 Erik " muH'-'" Maleska
 Marco " V1p3r" Vogt
 Max " mAx" Hartmann
 Lukas " flyX" Kall
Idei eredmények:
-
|
Stealth Assassins Group |
A Stealth Assassins Group-ról sajnos még anynit sem tudunk mint az előző két felállásról, amit a nevük első szava kitűnően fémjelez. A nagyobb online kupákon még a legjobb tíz közé sem sikerült verekedniük magukat, így a hétvége inkább csak egy tapasztalat szerzésnek fog minősülni a számukra, illetve egy kiváló élménynek, amikor is találkozhattak Európa számos meghatározó játékosával és csapatával.
 Lello " dAAAMP" Selvestrini
 Nicola " bullit" Cerone
 Marco " oddie" Piscelli
 Roberto " reV" Macaione
 Matteo " shuuZ" Garoli
Idei eredmények:
-
|
A cikkben leírtak az egyéni szubjektív véleményemet tartalmazzák.
Links: -