firstcomputer benq dombai synapse
cmstorm

News

Date 05.05.2012


Nagyjából egy éve került bevezetésre a Call of Duty szériába is az akkor még Speedlink Anticheat néven futó program, amely leváltotta az addig használt UAC3-at.

Az időközben TZ Anticheat (TZAC) névre váltó csapat az év elején még a szoftver megszüntetésén is gondolkozott, ám ezt az időszakot sikeresen átvészelték és pár hónappal később már is itt az anticheat program újabb verziója, ami a TZAC2 nevet kapta.

A TZAC2 használatba vétele előtt kicsit foglalkozunk kell a programmal, mivel a fejlesztők szerint a teljesen új alapokra épített verziót nem lehet az eddig használt automatikus frissítéssel letölteni, így a TZAC honlapjáról kell azt letöltenünk saját magunknak. A telepítés előtt bátran letörölhetitek a program eddig használt verzióját a beépített uninstaller segítségével.

Fontos változás a régi és az új progi között, hogy az eddig megszokott "Start the game" feliratú gomb eltűnt, mivel ezentúl az anticheat automatikusan felismeri az éppen futó ( támogatott ) játékot és elindul saját magától. További újítás még, hogy játékok között nem kell újra és újra elindítani, mivel ezentúl a játékból való kilépés után nem zárja be magát.

Végezetül egy jó tanáccsal zárnánk. Amennyiben driver error-t kaptok az indításnál, a futtatás menüben a cmd parancs begépelése után írjátok be a következőket: sc delete tizeqdrv

TZAC
Links: -
written by johnnie





You have to login!

register now!
login
stay connected
twitteryoutubexfiresteamrss
FB2
WiLD_TV
loading

Loading LIVE streams...
ÉLŐ közvetítések betöltése...
sponsors
CM Storm
BenQ
First Computer Kft.
AutoPalace Délpest
AVerMedia
Dombai Sport
SynapseHosting
Fingers
TwitchTV
partners
Call of Duty Hungary

Counter-Strike Hungary

NetCups

SkinnyDesigns

tRUStY.hu

  • CM Storm
  • BenQ
  • First Computer Kft.
  • AutoPalace Délpest
  • AVerMedia
  • Dombai Sport
  • SynapseHosting
  • Fingers
  • TwitchTV