next events
Latest Forum Activites
wars
News
Date 16.05.2012
Reason Gaming. Aki meghallja ezt a nevet, azok bizonyára Európa egyik leghíresebb brit szervezetére gondolnak, ami most hét évnyi működés után bezárja kapuit.
Az a tény hogy a Reason Gaming nehéz anyagi helyzetbe került, már régóta köztudott volt, ám senki nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet egy ilyen szintű szervezettel. A hivatalos közlemény szerint az utolsó erőfeszítések és próbálkozások is elhaltak már három hónappal ezelőtt, így a bejelentés már csak idő kérdése volt.
A szervezet vezetője Ben "dallow" Dalloway beszámolója szerint számos ok áll ennek a döntésnek a hátterében, ám a legfontosabb hogy nem tudtak támogatókat szerezni a folytatáshoz. A csapat utolsó támogatójával a Razer-al kötött szerződés már februárban lejárt, így természetesen újak után néztek, de a felajánlott összegek egyike sem volt elegendő a működésük színvonalas fenntartásához. A másik fő tényező pedig, hogy a vezetőségnek sajnos nem volt meg a kellő szabad ideje a szervezet irányításához.
Maga a Reason Gaming-et 2005. februárjában alapították, akkor még csak egy brit Counter Strike Source és Call of Duty 2 csapattal. Ezt követően lassan, de biztosan növekedésnek indult a szervezet, egyre több szponzort sikerült megnyerniük, sőt leigazolták az akkori legjobb CSS csapatot, amivel aztán igazán híressé váltak. Az utóbbi években természetesen próbáltak lépést tartani a korral, így LoL, HoN és DotA2 felállásuk is lett, akik aztán olyan versenyeken mérették meg magukat, mint a CPL World Tour, Intel Extreme Masters, World Cyber Games, ESWC, Quakecon, vagy a Dreamhack.
A Reason Gaming működésnek hét éve alatt több mint száz ember volt a tagja a szervezetben, akiknek egytől egyig megköszöni a szervezet, különösen a következőknek: H2K, Javier, Nordy, Jehan, PhP, UN, GuardiaN, pR, sneix, Lighters, Duffer, Revoltz, D1ablo, SoCloN, kammyz, giftig, FeTiSh, realition, BigDave, Marteh, Core.
Reason Gaming
Links: -
written by johnnie
|
|
You have to login!
• register now!
• login





















