firstcomputer benq dombai synapse
cmstorm

News



Az alábbiakban, a France Mistral szervezet egyik tagját, a Call Of Duty 4 -ben játszó, és a magyar LAN-okon több ízben bizonyító Hungary Sinda "swane" Pétert interjúvoltam meg. Amellett, hogy pár új dolgot is megtudtok róla, kicsit mélyebben beleláthattok a pár napja történt felállás változásukba, amiről mi is beszámoltunk.


Hungary M0nst3r:
Szia! Előre is köszönöm azt az időt, amit az interjúra fordítasz. Úgy gondolom, sokak számára ismerősen cseng a neved, de megkérlek, mutatkozz be!


Hungary swane:
Előszőr is szeretném megköszönni a lehetőséget, sokak számára ismerős lenne a nevem enyhe túlzás, de igen benne vagyok pár éve a CoD4 közösségben. Sinda Péternek hívnak 19. életévemet fogom tölteni nyáron és Szolnokon élek a családommal.


Hungary M0nst3r:
Arra lennék kíváncsi, hogy miként fedezted fel ezt a játékot, és mi vezetett arra, hogy komolyabb szinten kezd űzni?


Hungary swane:
Még annó CoD:UO-val kezdtem 2006-ban egyik havernál láttam, hogy tolják csapattal meg minden és hát ő mondta, hogy tegyem fel és majd lesz csapatunk. Ez teljesen lázba hozott, aztán mikor már jobban benne voltam az UO-ban, és láttam hogy kezd kihalni a játék és úgy 2008-körül elkezdtem CoD4-ezni, és akkor már kerestem a minél jobb csapatokat, majd az igazi "áttörést" 2010-ben az OBSCURE csapata hozta meg, akikkel lejutottam életem első LANjára, az ICL 6-ra, ahol 4. helyet értük el. Mondhatni, hogy azóta kezdtem el igazán komolyan játszani ezt a játékot.


Hungary M0nst3r:
Hogyan kerültél a jelenlegi felállásba, és a jelenlegi szervezetbe?


Hungary swane:
Én már régóta játszok breathe-el és repliz-zel. Ezt merem állítani, hogy már nem is szívesen játszanék nélkülük hiszen nagyon jó barátság alakult ki köztünk. Legalábbis az én részemről de szerintem ezzel ők is ugyanígy vannak. Bár a tél folyamán volt egy kisebb szünetem, -ez volt az EXPERT-es korszak a srácoknak,- de ICL12 után ujra összeállt a csapat, akkor még zAcEyE-vél és BTURBO-val kiegészülve, de úgy láttuk hogy változtatni kell, és ekkor jött IdIOT aki egy hatalmas vadállat a szó szoros értelmében. Ez az ember nem normális :). Majd pár napja jött a végső váltás amikor láttuk BTURBO-n hogy őt már nem motiválja ez a játék amit teljesen meg is értünk és klitz lépett a helyére. A Mistralba pedig úgy sikerült kerülnünk, hogy replay és breathe az EXPERT után a HCL Gaming-ben játszott, ahol dziczek volt a manager. Később ő a Mistralba került, tehát ő a egyik, jelenlegi Mistral manager. Meglepő módon dziczek hatalmas érdeklődést fordított a magyar CoD4 iránt, és igy kaptunk egy lehetőséget tőlük hogy az mTL.Tt színeiben játszunk. A csapaton belüli 2 váltás előtt léptünk még be a Mistralba, majd zAcEyE és BTURBO leváltása után alakult ki, a mostmár végleges felállásunk.


Hungary M0nst3r:
Mely versenyeken fogtok részt venni, idén nyáron?


Hungary swane:
Elsődleges célunk részt venni az összes nyári magyar LANon (ICL 13, Alienware Gameshow, ha netán mégis lenne akkor BECUP 2012) és ha a sors úgy hozza, meg anyagiak is engedik mindenképp szeretnénk kijutni egy külföldi lanra.


Hungary M0nst3r:
Szerinted milyen helyezéseket érhettek el ezeken a versenyeken, És itt engem főleg az ICL13 érdekel, ahol az Anexis hiányában komoly harc fog folyni az első helyért?


Hungary swane:
Top3 mindenképp kötelező de persze mint mindenki mi is a győzelemre hajtunk :).


Hungary M0nst3r:
Mit gondolsz, mennyi esélye van egy fiatal, frissen alakult magyar csapatnak, ahhoz, hogy nemzetközi szinten is megállják a helyüket?


Hungary swane:
Őszintén szerintem nagyon kevés, mégpedig azért mert a magyar csapatok legtöbbje széthullik egy LAN után, másrészt azt látom amit orobeRto már régebben elmondott, hogy hatalmas a szintkülönbség a magyar csapatok között. Ez a fő probléma amin változatniuk kellene a csapatoknak, szerintem.


Hungary M0nst3r:
Mégis, vannak csapatok, amelyeknek sikerült feltörni, és erre szerintem jó példa mondjuk az Anexis, vagy akár ti is. Mi a véleményed, miért sikerült ez nektek?


Hungary swane:
Nekünk még nagyon sok tenni valónk van, hogy nemzetközi szinten is bizonyíthassunk, de igen ott van pl. az Anexis, myRevenge, és a WiLD, valamint ahogy említetted talán mi akikben komoly riválisokat láthatnak mind a belföldi, mind a külföldi csapatok. Talán azért látnak komoly ellenfeleket bennünk, a külföldiek mert egy jó, és ismert háttér van mögöttünk, a Mistral nevében, illetve ismert játékosok szerepelnek a csapatban. Gondolok elsősorban IdIOT-ra és klitz-re akik több évig preinvite, illetve invite csatornán gyakoroltak minden nap a csapataikkal, ezzel hírnevet szerezve maguknak.


Hungary M0nst3r:
Hogyan vélekedsz, mi a csapat erőssége, az eddig elért online eredmények alapján?


Hungary swane:
Habár még mindig úgy gondolom, hogy az online eredmények nem adnak reális képet a csapat erősségéről, de az elkövetkezendő 2 offline versenyen meglehet majd becsülni a csapat jelenlegi erejét, és hatékonyságát.


Hungary M0nst3r:
Mit gondolsz, a nyugati, és a magyar scene között milyen lényeges különbségek vannak? Sokkal jobbak az ottani játékosok, vagy nem? Vagy a hozzáállás profibb inkább?


Hungary swane:
Egyáltalán nem mondanám hogy jobbak csak a magyarokat nem nagyon akarja elfogadni a CoD közösség, míg a nyugatabbra lévő országokat igen. Továbbá náluk meg van az anyagi háttér, amivel részt tudnak venni nemzetközi versenyeken, ellenben velünk. A hozzálllással pedig szerintem itt se lenne baj, ha a csapatok tovább együtt maradnának akár egy sikertelen LAN után, és nem esnének szét azonnal.


Hungary M0nst3r:
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, és a segítséget! Már csak arra kérnélek, hogy pár szóban adj tanácsot azoknak a játékosoknak, akik külföldi szervezetbe akarnak kerülni, és komolyabb szinten akarnak játszani.


Hungary swane:
Én is köszönöm! Én segíteni csak annyival tudok a magyar játékosoknak, hogy: Ne adjátok fel ha nem jön össze egyből egy jobb csapat, mert idővel képesek lesztek erősebbé válni, ha pedig külföldi szervezetben akartok játszani, fontos az, hogy jó eredményekkel rendelkezzetek, hogy motiváltak, és elszántak legyetek, valamint az, hogy amikor játszotok, mindig a maximumot nyújtsátok, adjátok ki magatokból a lehető legtöbbet, illetve előtte bizonyítsátok nekik, hogy ti vagytok a megfelelő csapat ennek a posztnak a betöltésére.


ICL11-en a korábbi felállása a csapatnak, még az SQ színeiben: breathe, swane, repliz, marki, legi




Links: -
written by M0nst3r





You have to login!

register now!
login
stay connected
twitteryoutubexfiresteamrss
FB2
WiLD_TV
loading

Loading LIVE streams...
ÉLŐ közvetítések betöltése...
sponsors
CM Storm
BenQ
First Computer Kft.
AutoPalace Délpest
AVerMedia
Dombai Sport
SynapseHosting
Fingers
TwitchTV
partners
Call of Duty Hungary

Counter-Strike Hungary

NetCups

SkinnyDesigns

tRUStY.hu

  • CM Storm
  • BenQ
  • First Computer Kft.
  • AutoPalace Délpest
  • AVerMedia
  • Dombai Sport
  • SynapseHosting
  • Fingers
  • TwitchTV