firstcomputer benq dombai synapse
cmstorm

News

Date 13.06.2012



Aki rendszeresen olvas minket az bizonyára találkozott a nagyjából három hete napvilágot látott információkkal az Alienware Gameshow-al kapcsolatban.

Az akkor nyilvánosságra hozott részletek, miszerint külön TUP és BYOC Call of Duty 4 verseny is megrendezésre kerül, számos külföldi csapat tetszését nem nyerte, mivel hasonló végeredménytől féltek, mint a Gamersject Bunny Challenge esetében volt, így nem lenne túl vonzó opció a számukra az augusztus végi LAN.

A fórumokon felhozott javaslatokat végül a szervezőgárda alaposan átbeszélte és előálltak a mindenki számára vélhetően legjobb megoldással, miszerint a két verseny vagyis a TUP és a BYOC össze lett vonva. Ezzel vélhetően biztosítva lesz a sok csapatos verseny külföldi neves indulókkal, illetve továbbra is megmaradna az elsősorban magyar gárdákat megcélzó kisebb nevezésű díjjal rendelkező BYOC.

A nevezési díjak tehát változatlanok, így senkinek sem kell mélyebben a zsebébe nyúlnia, mint azt előre tervezte, ezért cserébe viszont megmérettetheti magát a külföldi nagyokkal is. A fizetés módja, mint ICL esetében már jól bevált, egy előleg elutalása esetében már befizetett státuszba kerülhettek, míg a fenn maradó részt a helyszínen kell rendezni. Az összegek az alábbiak szerint alakulnak:

TUP kategória: - előleg 100€ (30.000 Ft)
1. időszak - 2012. július 15.-ig 250€
2. időszak - 2012. augusztus 1.-ig 300€
3. időszak - 2012. augusztus 1. után 350€


BYOC kategória: - előleg 30€ (10.000 Ft)
1. időszak - 2012. július 15.-ig 90€
2. időszak - 2012. augusztus 1.-ig 110€
3. időszak - 2012. augusztus 1. után 140€

A nevezési díjak változásával a győztesek díjazása is változott, így például 10 TUP és 20 BYOC csapat esetén az alábbi díjazás várható:

images/icon_gold.gif 1.500€ + 1500€ hadver
images/icon_silver.gif 800€ + 800€ hardver
images/icon_bronze.gif 500€ + 500 € hardver

Alienware GameShow
Links: -
written by johnnie





You have to login!

register now!
login
stay connected
twitteryoutubexfiresteamrss
FB2
WiLD_TV
loading

Loading LIVE streams...
ÉLŐ közvetítések betöltése...
sponsors
CM Storm
BenQ
First Computer Kft.
AutoPalace Délpest
AVerMedia
Dombai Sport
SynapseHosting
Fingers
TwitchTV
partners
Call of Duty Hungary

Counter-Strike Hungary

NetCups

SkinnyDesigns

tRUStY.hu

  • CM Storm
  • BenQ
  • First Computer Kft.
  • AutoPalace Délpest
  • AVerMedia
  • Dombai Sport
  • SynapseHosting
  • Fingers
  • TwitchTV