A hétvégén ismételten Vácra fog irányulni a figyelem középpontja, mivel megrendezésre kerül az ICL Summer 2012, vagyis az ICL 13. Természetesen nem maradhat el az ilyenkor szokásos LAN előtti CoD4-es esélylatolgatás. A hétvégén sajnos nem láthatjuk majd sem az
Anexis eSports, sem pedig a
myRevenge csapatait. Hogy ahiányzók ellenére kik érhetnek oda a legjobbak közé azt az alább olvashatjátok el:
WiLD MultiGaming |
Az Anexis és myRevenge hiányában ezúttal ezúttal talán nem nagy bátorság kijelentei, hogy az Infinity Csarnok LAN 13 legnagyobb esélyese a WiLD MultiGaming. A gárda már tavaly december óta változatlan felállással szerepel, így talán ők számítanak a legösszeszokottabb felállásnak ezen a LAN-on. Talán ez is lehet a kulcsa az utóbbi időben mutatott kiváló teljesítményüknek, mellyel első helyen végeztek a nemrég véget ért Hungarian Eliminate Cup 4-en, illetve az ESL Major Series, valamint Fasthosts Power Tournament csoport körében is.
Mindezt figyelembe véve a WiLD.CM Storm célja nem lehet más, mint a LAN győzelem. A Mistral eSports és a THI Esports mellett talán még önmaguk lehet az egyik legnagyobb ellenfél, ugyanis mint emlékezhettek rá ICL 12-n 1-0-ás előnyről sikerült kikapniuk az EASYQUEST ellen az alsóági döntőben.
 Szöllőskei " DEADZ" Milán
 Komáromi " mons" Márk
 Oláh " orobeRto" Róbert
 Szombathelyi " sn4ke" Tamás
 Tóth " STiN" István
|
Mistral eSports |
A körképünk második helyén a Mistral eSports található, akik az utóbbi időben leginkább a játékos cserékkel hívták fel magukra a figyelmet. Az ICL 12 után alakult felállás, az azóta eltelt majd három hónap alatt ugyanis nem kevesebb, mint öt cserét hajtott végre, igaz a breathe, repliz, swane hármas már lassan egy éve együtt játszik kisebb nagyobb megszakításokkal.
Mindezek ellenére a Hungarian Eliminate Cup 4-en mutatott teljesítményük alapján a legjobbak között kell velük számolni. A csapat célja egyértelműen az éremszerzés lehet, de a legfényesebb medál megszerzéséhez vélhetően a WiLD.CM Storm-ot kell legyőzniük.
 Kálmán " breathe" Máté
 Németh " IdiOT" László
 Vajai " lECkTrA " Attila
 Czafik " repliz" Máté
 Sinda " swane" Péter
|
THI Esports |
A Wanna be Legends, vagy az új nevükön THI Esports egy meglehetősen friss és mix lévén csupán csak erre a versenyre, vagyis az ICL 13-ra szóló felállás. A csapatot jelenlegi és volt myRevenge-es (edwardz, warTz.Z), korábbi EASYQUEST-es (MystiC), THI-s (zAcEyE) és w.I.w.-es (FiSHbONee3) játékosok alkotják.
A Hungarian Eliminate Cup 4-en már megmutatták, hogy meglehetősen erős ötöst sikerült összehozniuk, amivel akár a legjobbakat is képesek lehetnek megszorítani, vagy akár meg is verni. A céljuk egyértelműen a dobogó lehet, ám az a tény hogy csupán egyetlen mérkőzést játszottak a teljes felállással rendkívül megnehezítheti a dolgukat.
 Hurták " edwardz" Ádám
 Antus " FiSHbONee3" Balázs
 Galambos " MystiC" Christopher
 Kálmán " warTz.Z" Richárd
 Mátyás '' zAcEyE'' Bálint
|
myPONY |
A mostani körképünk következő szereplője a myPONY. Őket már korábbról is ismerhetjük, mivel a tavaly őszi ICL 11-en az ePlay MultiGaming színeiben szerepeltek a LAN-on. A 9-12. helyezést követően, azonban feloszlottak, talán a várakozásoktól elmaradt eredmény miatt, ám idén ismételten össze álltak, hogy megmutassák ők ennél jobb csapat.
Az ICL 11-hez képest a gárda egy helyen ugyan megváltozott, de még így is az egyik legösszeszokottabb felállást tudhatják magukénak. Ennek eredménye a végső helyezésekben is meglátszódhat, mivel a negyedik hely elérése nem okozhat problémát a számukra. Ebben elsősorban a TEAM BOBCAT akadályozhatja meg őket, ahogyan azt a Hungarian Eliminate Cup 4-en is tették.
 Zsemberi " Battle" Roland
 Csondor " nasri" Nikétás
 Prajczer " pRaZz1n" Alex
 Kis " ShadeE" Dávid
 Kondás " Wakuz" Bence
|
TEAM BOBCAT |
Ahogyan a myPONY-nál említésre került a TEAM BOBCAT is nagy eséllyel pályázik a kissé foghíjas mezőnyben a negyedik helyre. A tavalyi év során három alkalommal is találkozhattunk már a BOBCAT-el (ICL 9, ICL 11, BECUP 2011), igaz a felállásuk minden alkalommal változott egy kicsit. Ez az idei első LAN-uk esetében sincs másképp, mivel setkiller mellett az utolsó pillanatban knAve is bekerült az ICL-re utazó felállásba.
A folyamatos cserélgetések ellenére már majdnem mindegyikük megfordult a BOBCAT színeiben. A korábbi ismertség révén mondhatni, hogy egy össze szokott csapatról van szó, ami ha sikerül lemásolni a Hungarian Eliminate Cup 4-en mutatott teljesítményt, akár egy negyedik helyet is érhet a számukra.
 Tóth " BiRD" Dávid
 Csábi " CSZ Dragon" Szilveszter
 Koós " knAve" Péter
 Bihari " Lux1" Gergely
 Benkő " setkiller" Gergely
|
ELITGAMERS Multigaming |
Az ELITGAMERS Multigaming egy meglehetősen friss felállás, mivel még a már sokszor említett Hungarian Eliminate Cup 4-en sem láthattuk őket indulni. A csapatban több olyan nevet is láthatunk, aki már korábban szerepelt 7-8. helyen végzett gárdákban, ami vélhetően ezúttal sem lesz elérhetetlen a számukra.
Mivel online versenyeken még nem láthattuk őket szerepelni ezért csak találgathatunk a teljesítményüket illetően, de legalább egy 5-6. helyezés elérése abszolút reálisnak tűnhet a számukra. Egyedüli nagy hátrányuk az összeszokatlanság lehet, de ha ezt leküzdik, akkor akár még a negyedik helyre is odaérhetnek.
 Rusznyák " bLASTiC" Dávid Gergő
 Némethy " chAsEz" Dániel
 Ambrus " DAVEZ" Dávid
 Kaszás " litiak" Gergő
 Vince " Smile" Balázs
|
A cikkben leírtak az egyéni szubjektív véleményemet tartalmazzák.
Links: -