firstcomputer benq dombai synapse
cmstorm

News



Sajnos rossz hírrel kell elétek járulnunk, amely bizonyosan azokat fog a legjobban lesújtani, akik évek óta a BECUP-ot tartják etalonnak az itthoni LAN kavalkádban. Idén nem kerül megrendezésre a verseny, azonban az időpontban nem maradtok verseny nélkül.

Aki az ICL-en részt vett már sejthetett valamit a kiosztott szórólapok , illetve a tegnapi bejelentés alapján, azonban a háttérben történő dolgokról egészen ez idáig még nem lehetett tudni. Mostanra viszont kiderül a BECUP csapata idén először úgy döntött a nyár vége LAN nélkül marad legalábbis BECUP nélkül. 2007 óta kerül folyamatosan megrendezésre a rendezvény idén viszont kimarad. A kialakult helyzetről a BECUP szervezőjét Hungary Mozgo-t faggatta HeNtes, aki elmondta, hogy leginkább idő, energia és lelkesedés hiányában úgy döntöttek közösen, hogy nem tartják meg az idei rendezvényt. Ez már érezhető volt pár hónappal ezelőtt is, azonban még egy utolsó megbeszélést tartottak, amin kimondták végelegesen a tényt: idén nem fér bele összehozni a BECUP-ot. Telefonon egyzetettek az ICL főszervezőjével Hungary NewZoo-val, aki korrekten hozzáállva a dolgokhoz az időpontot úgy mond "elkérte" idénre egy rendezvény erejéig. BECUP 2012 tehát nem lesz megtartva, de jövőre azért megpróbálják összerakni ismét az ország egyik legnívósabbnak tartott LAN-ját, nyugtatott meg Mozgo.

Öröm tehát az ürömben, hogy nem maradunk LAN nélkül. Először is itt az Alienware Gameshow, amelyre bár nevezett csapatok vannak befizetés nincs egyáltalán. Ami viszont ennél is lényegesebb, hogy a BECUP a szokásos időpontját hivatalosan is az ICL gárdájára bízta, hogy LAN-t szervezzenek. Örömmel jelenthetjük tehát be, hogy bár Pestszentimrére készültetek versenyezi a helyszín mégis csak Vác lesz. A Lanseries-től pedig Newzoo fejtette ki rövid véleményét az üggyel kapcsolatosan.

Sziasztok Olvasók!
Nos igen, a hír igaz. Miután megtudtam, hogy az idei BECUP elmarad, felvettem a kapcsolatot Mozgóval, hogy egyeztessek vele/velük az augusztus végi dátumról. Megbeszéltük, hogy mivel ők az idei rendezvényüket magánügyeik miatt nem tudják megrendezni, hivatalosan is megkapjuk a dátumot. Mivel ez a jog az idei dátumra vonatkozik, nem az ICL14 nevet kapta, hanem az ICLPlus változatot. A honlap elérhetősége: www.iclplus.eu. Ettől függetlenül jó hír, a hogy a BECUP csapat törzsemberének számító Tomcsi aktív részvevője a rendezvénynek, mint főszervező találkozhattok vele!
A rendezvényről bővebb információkat a honlapon olvashattok, annyit elöljáróban mondhatok: lesz TUP és BYOC részleg is, továbbá számos egyéb versenyszám.

CoDHU
Links: -
written by johnnie





You have to login!

register now!
login
stay connected
twitteryoutubexfiresteamrss
FB2
WiLD_TV
loading

Loading LIVE streams...
ÉLŐ közvetítések betöltése...
sponsors
CM Storm
BenQ
First Computer Kft.
AutoPalace Délpest
AVerMedia
Dombai Sport
SynapseHosting
Fingers
TwitchTV
partners
Call of Duty Hungary

Counter-Strike Hungary

NetCups

SkinnyDesigns

tRUStY.hu

  • CM Storm
  • BenQ
  • First Computer Kft.
  • AutoPalace Délpest
  • AVerMedia
  • Dombai Sport
  • SynapseHosting
  • Fingers
  • TwitchTV