CoolerMaster - Make it Yours Dombai Sports TwitchTV
Lagardère Sports
next events

News

Date 19.03.2015
A Natus Vincere bejelentette, hogy az egyik legrégebbi játékosuk Sergey "starix" Ischuk lemondott a kezdőötösben való szereplésről.


Natus Vincere


Az ukrán szervezet bejelentése nem okozott nagy meglepetést, mivel a nem túl fényesen sikerült ESL One Katowice 2015-öt követően Sergey "starix" Ischuk már elejtett egy morzsát, miszerint változás lesz a csapatban, sőt egy korábbi videóban a csapattársai is leszögezték, hogy embercserék leszek, ha nem a várakozásoknak mefelelően teljesítenek a versenyeken.


Nos erre sokáig nem kellett várni, hiszen az év első nagy versenye már is áldozatot követelt. Katowicében a Na'Vi egy erős csoportból jutott be a playoff-ba, ahol viszont rögtön vereséget szenvedett a nem túl erős Team EnVyUs-tól, így jócskán elmaradtak a megmérettetés előtt saját maguk által kitűzött céltól, vagyis a végső győzelemtől.


A következményekre nem kellett sokat várni, mivel a Natus Vincere egyik alapítója, a 2009 decembere óta tag starix bejelentette, hogy visszavonul az aktív játéktől és ezentúl, mint edző/manager fog ténykedni a csapat körül. Ischuk helyét ha csak ideiglenesen is Egor "flamie" Vasilyev veszi át, aki már is kilépett eddigi együtteséből a HellRaisers-ből.


A Natus Vincere.CSGO:


Ukraine Danylo "Zeus" Teslenko
Ukraine Ioann "Edward" Sukhariev
Russian Federation Denis "seized" Kostin
Slovakia Ladislav "GuardiaN" Kovács
Russian Federation Egor "flamie" Vasilyev (beugró)


Links: • HLTV
written by johnnie



You have to login!

register now!
login

  • Cooler Master
  • Dombai Sport