CoolerMaster - Make it Yours Dombai Sports TwitchTV
Lagardère Sports
next events

News

Date 12.02.2011



A héten került megrendezésre 2011 első THE SGL versenye a One Night Stand, ami egy heti rendszerességgel induló kupasorozat első felvonása volt. A szervezők 16 csapatot vártak, ami meg is lett köszönhetően hazánk csapatainak, ugyanis hat magyar csapat indult el a megmérettetésen köztük a WiLD MultiGaming CSS különítménye is.

A verseny sorsolása elég szerencsétlennek volt mondható, mivel a hat magyar csapatból öt az ágrajz ugyanazon ágára került, így elkerülhetetlen volt, hogy egymást kiütve kerüljenek közelebb a végső győzelem felé. Nem volt ez másképp a WiLD.css -vel sem. Első körben a Hungary MAINTENCE gárdáján jutottak túl a fiúk def winnel. A második kanyarban a United Kingdom Living Fire csapata következett dust2-n, amit egy 16-7 arányú győzelemmel sikerült abszolválni.

Az elődöntőben egy újabb magyar csapat volt az ellenfél, immár BO3-as rendszerben. Szerencsére nem volt szükség a három mapra, így a Hungary fuNkerZZzz elleni 2-0-ás győzelemmel (inferno, nuke) kerültek a döntőbe a srácok.

A döntőben az Sweden aNimus-Gaming volt az ellenfél, szintén BO3-ban. A svéd csapat sajnos túl nagy falatot jelentett a Source csapat számára, így 7-16 inferno, 9-16 dust2 után 0-2-es összesítéssel a skandinávok szerezték meg a végső győzelmet.

Végeredmény:
   http://www.tek-9.org/img/news/icon_gold.gif Sweden aNimus-Gaming (TOOX, Chicken., n3uro, soRa, dezent)
   http://www.tek-9.org/img/news/icon_silver.gif Hungary WiLD Multigaming (dMk, ReflX, Đáviđ, r33:d, DominatoR)

theSGL
Links: -
written by johnnie



You have to login!

register now!
login

  • Cooler Master
  • Dombai Sport