CoolerMaster - Make it Yours Dombai Sports TwitchTV
Lagardère Sports
next events

News



Ugyan már több mint egy hónap is eltelt a 2012-es esztendőből még is csak most jelentkezünk a tavalyi évet lezáró visszatekintéssel és egy kis értékeléssel. Az évet az offline rendezvények történéseivel mutatjuk be, szó fog esni az ICL 9-10 és 11. állomásáról , az OGC.hu olvasóinak szavazata alapján a legjobb haza lan kitüntetést birtokló BECUP ’11ről és három külföldi megmérettetésről ahol hazánk csapatai megjelentek, lássuk hogy is telt a 2011-es év…..


2011 első eseménye a HGSPOT főhadiszállásán Zágrábban megrendezett, Gamersject Winter Challenge , amit január 15-én tartottak. Counter Strike: Source játékban összesen 15 csapat gyűlt össze, akik közt két Magyar csapat is volt, akik jó eséllyel vágtak neki a LAN-nak és az előzetes elemzések alapján egymás közt kellett az első két helyről dönteniük. A két csapat a TEAM-TotalGaming (Res1st, Beny, SESSA, Skorpio, Ricchi) és a RAGE.enuzi színeiben debütáló endless(ZEN, NOFEAR, advanced, MOLTES, white) gárdája volt. Az előzetes jóslások be is jöttek a két Magyar csapattal egyik horvát együttes sem bírt a TEAM-Totalgaming összesen, kettő vereséget szenvedett el mind a kettőt a honfitárs RAGE.enuzi-tól , míg a RAGE veretlenül nyerte meg a lant.


Így a Gamersject Winter Challenge 2011 végeredménye:

images/icon_gold.gifHungary Rage.ENUZI
images/icon_silver.gifHungary Team TotalGaming
images/icon_bronze.gifSlovenia Missing In Action

A LAN után vált hivatalossá az endless új felállása(ZEN-NOFEAR-advanced-withe-MOLTES) és a RAGE szervezetéhez való csatlakozás is.



A folytatásban is ők játszák a főszerepet , mivel következik Március hónap és vele együtt a Svéd 30P LAN. A rendezvény az Arena Satelliten-ben Sollentuna városában lett megrendezve, mint azt a srácoktól tudjuk / a videókban láthattuk egy elég impozáns helyről van szó. Ami a résztvevőket illeti Európa nagyjai közül csak néhányan hiányoztak (köztük a legfeltűnőbb a VeryGames gárdája volt), a mezőny így elég szépre sikerült jelen volt többek között az: mTw,CKRAS,LDLC,epsilon és a Reason gárdája. A ZEN vezette magyarok az „elangolosodott” németekkel vagyis az mTw-vel és egy vegyes csapattal a nO_Org-al kerültek egy csoportba ahol egy könnyed győzelemmel és egy szoros de elvesztett meccsel csoport másodikként léptek tovább. A rájátszást a XAYA csapatával kezdték felsőágon ahol egy kissé demoralizáló 2-0ás vereségbe futottak bele a srácok és evvel lecsúsztak alsó ágra. Itt viszont úgy küzdöttek mint a sarokba szorított oroszlánok, nem hibázhattak és nem is tették. Sorban a Scouse House Mafia-t, a MAJESTIC-et és a Reason-t kényszerítették térdre, majd sajnos ismét egy vereség az mTw ellen ami a végét is jelentette a menetelésnek és így a RAGE.enuzi a 7-8. helyen végzett.Egy mozgóképes emlék a Reason elleni hatalmas „come back”-ről:




30P LAN végeredmény:

images/icon_gold.gifFinland CKRAS
images/icon_silver.gifUnited Kingdom EPSILON
images/icon_bronze.gifFrance LDLC
7-8. Hungary RAGE.enuzi



Jött az Április és az év első hazai LANja az ICL9. Itt egy kis kitérőt tennék mivel úgy érzem ezen gondolataimat meg kell osztanom a tisztelt olvasókkal. Az ICL9 css szempontjából épp olyan volt mint az előtte lévő 7, fix mixek és közép/gyenge csapatok akik egyből a verseny után kiforgatják egymást és így inkább ők is csak mixnek mondhatók. Utoljára szerintem az ICL 1en láttunk rendes csapatnak nevezhető felállásokat így nem is igen történik semmi egy csarnok lanon, az aktuális top mix vagy ha épp ráérnek akkor a RAGE megnyeri a LAN-t ami talán az útiköltséget fedezi és a többi 2 helyen mehet az osztozkodás azon csapatoknak akik abban a pillanatban a legjobb formában vannak, kitérő vége. Ezen a LAN-on sem történt máshogy a RAGE távol maradása miatt az aktuális top mix behúzta a LAN-t a WiLD csapata elől, viszont a csapat akiket meg kell mégis említeni a wIw.css , hisz a latolgatás során a leghátsó helyek egyikére várták őket de erre rácáfolva többek között a beast! és a GKT-t legyőzve befutottak a 3. helyre.


Az ICL9 végeredménye:

images/icon_gold.gifHungary L2P
images/icon_silver.gifHungary WiLD
images/icon_bronze.gifHungary w.I.w


Ugrunk az időben és az enyhe tavaszból egyből perzselő nyár lesz, ha Július akkor ICL10. Sajnos a felállás ugyan az mint amit korábban leírtam. 21 csapat egy RAGE sok TOPMIX és sok közép/alsó kategóriás csapat (senkit nem akarok megbántani de nem lehet mindenki huntop). Ellenben a szervezés kissé javult a játékosok véleménye alapján a Source részleg ura Szoke(kapitány :D ) kézben tartotta a dolgokat amik gördülékenyen és fennakadás mentesen zajlottak.


ICL Summer 10 végeredmény:

images/icon_gold.gifHungary RG.Enuzi
images/icon_silver.gifHungary PENTAKILL
images/icon_bronze.gifHungary DUCKTALES


Nagyjából 2 hónap és eljött az egész évben várva várt Becup. Ezen eseményen mindig vannak meglepetések már a csapatok befizetésekor is hiszen a „Becup láz” egyik tünete , hogy a visszavonult játékosok is leporolják az egeret és ismét „felveszik a szolgálatot”. Az előzetes információkkal ellentétben 2011ben is a pestszentimrei sportkastély adott otthont a 73 résztvevő csapatnak. A hatalmas hőségben is remekül helyt álltak az adminok és rendezők így sikerült a Becup színvonalat hozni aminek köszönhetően egy akadály mentes LANon voltunk túl.Ismét egy videó, az OGC.hu egyik összefoglaló kisfilmje :




A végső sorrend így alakult:

images/icon_gold.gifHungary RG.Enuzi
images/icon_silver.gifHungary ROCK.ASUS
images/icon_bronze.gifHungary iNcentive
4. HungaryPOWER OLDIES


Az év utolsó Magyarországi megmérettetése az Októberi ICL 11 volt, ahol szintén nem sok izgalomra volt okunk. A jól bevált képlet alkalmazható RAGE win (ugyan egy kissé megváltozott felállással white-MOLTES ki hal-cmn be). A lebonyolítás sem változott ismét viszonylag gördülékeny LAN-on vagyunk túl, a viszonylag egy áramszünetre utal ami kissé meghosszabbította az első nap küzdelmeit.

Végeredmény:

images/icon_gold.gifHungary RG.Enuzi
images/icon_silver.gifHungary WiLD MultiGaming
images/icon_bronze.gifHungary iPOWER


2011 legutolsó hazai érdekeltségű eseményéhez a térképen igen messzire kell tekintenünk, mégpedig a Portugál fővárosra Lisszabonra, ahol a meo XLPARTY-t rendezték meg. A sok portugál zászló között a nevezettek listáján a RAGE.enuzi mellett ott árválkodott a Magyar trikolor is jelezve, hogy „jövünk,lövünk , győzni akarunk”. A srácok mentek lőttek, de mindez csak a 2. helyre volt elég, ami nem rossz a friss felállást figyelembe véve ( advanced ki v1ce be).

XLPARTY vége:

images/icon_gold.gifPortugal FragMasters Sapphire
images/icon_silver.gifHungary RG.Enuzi
images/icon_bronze.gifPortugal Rasta Gaming



Nem kell igazán jó megfigyelőnek lenni ahhoz, hogy a cikket átfutva lássuk a 2011-es év csapata a RAGE.enuzi alakulata. Ellenben a Magyar scene még mindig ugyan avval a gyerekbetegséggel küszködik, hogy a csapatok nem bírnak ki 2 LAN-t együtt. A rengeteg forgatás és „sár” dobálásnak az eredménye a fix mixekkel teli eventek és , hogy nem vagyunk képesek kitörni a magunk kis „keleteurópai vergődéséből” . Vannak ellenpéldák de nagy általánosságban ez igaz kis hazánkra. Mindenesetre nem zártunk olyan rossz évet több külföldi jó magyar szereplés sok középkategóriás és egy felső kategóriás hazai LAN.

CSHU

Links: -
written by hypEZJEE



You have to login!

• register now!
• login

  • Cooler Master
  • Dombai Sport