CoolerMaster - Make it Yours Dombai Sports TwitchTV
Lagardère Sports
next events

News

Date 27.12.2014
A kínai LMQ csapatáról még 2013 decemberében olvashattatok egy nagyobb cikket, amikor is minimális felállás változtatás után áttették székhelyüket Amerikába.


Team Impulse


A nem sokkal a költözés előtt befejeződött National Electronic Sports Tournament-en a harmadik helyen végeztek az OMG és a Royal Club mögött, így teljes joggal reménykedhettek a céljaik megvalósításában. Ez pedig nem volt más, mint az LCS-be való bekerülés, illetve egy esetleges világbajnoki szereplés.


A tavaszi Challenger ligának meglehetősen felkészülten vágtak neki, melynek minden egyes részét meg is nyertek, ezzel az LCS kapujába kerültek. Sokan ugyan még ekkor is kételkedtek a csapat valódi erejét illetően, de az XDG Gaming elleni kvalifikációt 3-0 arányban megnyerő LMQ mindenkinek egyértelművé tette, hogy komolyan kell velük számolni.


A nyári LCS szezonban ezt be is bizonyították, mivel ha csak egy hajszállal is, de legyőzték a Team Curse-t és harmadik csapatként ők képviselhették  Amerikát a VB-n. Itt a halál csoportba kaptak besorolást a Samsung Blue, az OMG és az Fnatic mellé és végül ők, valamint az Fnatic búcsúzott ideje korán a megmérettetéstől.


Ezzel együtt egy kiváló szezont produkált az LMQ, de a közös folytatáshoz ez sem volt elég és Yu "XiaoWeiXiao" Xian kivételével mindenki távozott. Ugyan az új teljes felállás meg nem ismert, de két érkező mellett az LMQ Team Impulse-ra való átnevezését ma bejelentették.


Eszerint jövőre XiaoWeiXiao mellett a koreai Lee "Rush" Yoon-jae, Adrian "Adrian" Ma kettőssel már biztosan találkozhatunk az immár Team Impulse névre hallgató alakulatban.


A Team Impulse:


Korea Lee "Rush" Yoon-jae - Jungle
China Yu "XiaoWeiXiao" Xian - Mid
USA Adrian "Adrian" Ma - Support


Links: • Team Impulse
written by johnnie



You have to login!

register now!
login

  • Cooler Master
  • Dombai Sport