CoolerMaster - Make it Yours Dombai Sports TwitchTV
Lagardère Sports
next events

News

A Team Curse és a Team Liquid egyesülése után egy újabb hasonló hír érkezett Észak-Amerika League of Legends közösségéből.


Winterfox


A változás ezúttal az Evil Geniuses-t érinti, ugyanis a Riot Games 2015-ben bevezetett új szabályai szerint az egy szervezet egy LCS csapat limitációt kiterjesztették és ezentúl egy úgynevezett márka alá tartozó szervezetek is csupán egyetlen alakulattal álhatnak rajthoz idén.


A GoodGame ügynökséghez tartozó Evil Geniuses és Alliance kettős közül tehát az egyiknek név és tulajdonos váltás elé nézett a tavaszi szezon kezdete előtt. A választás talán érthető módon az eddig nem túlságosan sikeresen szereplő EG League of Legends csapatára esett, akik ezentúl a Winterfox néven fognak szerepelni.


Ez viszont még nem minden, mivel Tyson "Innox" Kapler helyére a dél-koreai Shin "Avalon" Dong-hyeon érkezett a top lanre, míg support pozícióban Mitch "Krepo" Voorspoels-t a szintén koreai Jang "Imagine" Hyeon-su váltja.


Az immár dél-koreai többséggel induló Winterfox első LCS mérkőzésére január 24.-ig kell várni, mikor a Curse Academy ellen lépnek pályára este 11 óra körül.


A Winterfox:


Korea Shin "Avalon" Dong-hyeon - Top
Korea Shin "Helios" Dong-jin - Jungle
USA Eugene "Pobelter" Park - Mid
Canada Johnny "Altec" Ru - AD
Korea Jang "Imagine" Hyeon-su - Support


Links: • Winterfox
written by johnnie



You have to login!

register now!
login

  • Cooler Master
  • Dombai Sport