CoolerMaster - Make it Yours Dombai Sports TwitchTV
Lagardère Sports
next events

News

A most következő interjú A V4 Future Sports indulásának apropójából készült. A kérdező az Esport 1-től Aioween, aki a válaszokat adta Pálfy "Bone DaDDy" Tamás.



A WiLD mint szervezet, az egyik legrégebbi hazai brand, amelyet 2006-ban alapított Pálfy Tamás. A League of Legends felé pedig 2012 február végén, vagyis lassan 6 éve kacsintottak ki. Azóta rengeteg felállással rendelkezett az évek során, de a név az maradt. A jelenlegi ötössel tavaly nyár óta versenyzik a gárda, ami azt jelenti, hogy topon Carabon játszik, a dzsungelben Sick, miden Meight, vagy korábbi nevén FakerDogv2, az alsó ösvény párosa pedig immáron két éve változatlanul hi im mate és hextasy párosából áll, a WiLD-on kívüli időket is beleszámítva pedig már négy éve játszanak együtt. Bone DaDDy, mint manager és tulajdonos támogatja a csapatot, illetve Lord Ryder is kiveszi részét a háttérmunkálatokból és a MEB-en is segített a csapatnak.


Természetesen az összes nagyobb csapat V4 Future Sports lázban ég jelenleg, hiszen ekkora összegért nemhogy az országban, de még a régióban sem játszhattak nagyon játékosok. A WiLD az első selejtezőn szerezte meg a 3. helyet, vagyis kvalifikálta magát a nemzeti döntőbe. Ez alkalomból pedig felkerestük őket, hogy miként is látták ezt az egész kezdeményezést. A kérdésekre a csapat menedzsere és a tulajdonosa, Pálfy "Bone DaDDy" Tamás válaszolt.

Mi volt az első gondolatod, amikor hallottál a V4-ről?

Nagyon megörültünk a csapattal, amikor bejelentették ezt a rendkívül magas színvonalú rendezvényt. Hihetetlen, hogy végre ez is eljutott hazánkba, és ilyen körülmények között versenyezhetnek a játékosok. Külön öröm, hogy hazánk mindenképpen képviselve lesz minden játékban.

Ekkora nyereményért még egy versenyen sem lehetett játszani. Mennyire jelenthet ez plusz nyomást?

Igazából egy tapasztaltabb csapat számára mint mi, játék közben nem is a nyeremény van a szemünk előtt, hanem a presztízs, hogy EZT IS MEG KELL NYERNI. Mondjuk most a V4 új távlatokat nyit meg ilyen szempontból, hisz eddig a MEB vitte a prímet ugye. Ott sem lehetett érezni annyival nagyobb nyomást, mint egy másik, kisebb nyereményalappal rendelkező rendezvényen. Itt viszont lehet, hogy tényleg közre fog játszani, mert extrém nagy nyereményről beszélhetünk. Meglátjuk, hogy birkóznak meg vele a csapatok fejben.



Mit gondolsz a négy ország közötti erőviszonyról? Melyik nemzet fog nyerni és miért?


A lengyelek sokkal fejlettebbek e-sport szempontjából, szóval úgy gondolom, hogy LOL-ban is nekik van a nagyobb esélyük dominálni. Ettől függetlenül hazánk stabil és jó csapatokkal rendelkezik, például a THR és mi, akik a Balkán Ligában is játszunk. Szerintem magyar-lengyel döntő lesz.

Ha már erőviszonyok, idehaza ki lehet a legnagyobb riválisotok, ha van egyáltalán ilyen?

Bárki meglephet bármikor, és az idő előrehaladtával erre az esély egyre csak nő és nő. Az elmúlt időszakban csak egy PlayIT botlás írható a számlánkra, mindenhol máshol kihoztuk magunkból azt amit ki lehetett. A THR most nagyon jó formában van, a RIFT is ütős csapatot hozott létre, a Vox Populi meg konkrétan a régi WiLD egy része. Izgalmas kvalifikáció lesz itthon, az biztos. Mi bizakodóak vagyunk.

Mennyire készültök külön a V4-re?

Külön a V4-re nem készülünk. Általánosságban készülünk, hogy felfejlődjünk egy olyan szintre, hogy mondjuk az EBL-en döntőbe juthassunk, és a V4-en büszkén képviselhessünk hazánkat. Természetesen figyelni fogjuk honfitársainkat, hogy biztosra mehessünk a verseny során. Eléggé sok versenyen indultunk, sok hivatalos meccsünk volt az utóbbi időkben, szóval nekik minden lehetőségük megvan készülni belőlünk, így nekünk is résen kell lennünk.



A WiLD egy nagyon jó 2017-es évet tudhat maga mögött. Lett azóta igazi kihívója a vadaknak, vagy fixnek gondoljátok a helyetek a döntőben?

A magyar nemzeti döntőbe be kellett, hogy jussunk. Ez nem volt kérdés. A végső kvalifikálás sorsa pedig majd eldől. Mindent megteszünk, hogy mi képviselhessük Magyarországot. Úgy gondoljuk, hogy az elmúlt időszak teljesítményei után ezt meg is érdemeljük.


Forrás: Esport 1


Links: • Esport 1
written by johnnie



You have to login!

register now!
login

  • Cooler Master
  • Dombai Sport